Önkéntesek a konyhai szolgálatban
A Szociális és Népkonyhán szolgálóknak jelentős része önkéntes. Önkénteseink bemutatkozását itt találja.
Kolompár Ferencné Jakab Rozália vagyok. 2005 óta lakom itt a Menedékvárosban. Itt adtam át az életem Istennek, berítkeztem. Azóta az Úrral járok, és Őt szolgálom. A konyhán szolgálok már évek óta. Úgy érzem munkám egyben elhívatásom is. Mindennapjaim Isten kegyelmében és szeretetében élem meg ezen a helyen. Szeretnék életem folyamán továbbra is az Úrral járni, kérni őt hogy gyermekeim kiket elvett tőlem az élet visszakaphassam, nevelhessem az ő áldásával.
Rozika önkéntesként vesz részt a konyhai szolgálatban.
Micskei Mihályné vagyok, Budapesten születtem 1952.02.13-án. A Menedékvárosba 2006. február 3-án jöttem, azóta veszek részt a konyhai szolgálatban: terítést és mosogatást végzek. Nagyon szeretem ezt a szolgálatom, minden nap alig várom, hogy mehessek a konyhára, végezni a feladataim Isten segítségével.
Évike önkéntesként vesz részt a konyhai szolgálatban.
Grigoliát Józsefné Berkes Erzsébet vagyok, 1958-ban születtem. Az elmúlt évekre visszatekintve elmondhatom, hogy Isten vezetett erre a helyre a Menedékvárosba. Konyhai kisegítőként szolgálok a konyhán, amit csapatmunkában végzünk. Kérem a mi Atyánkat, hogy ezt a csapatszellemet tartsa meg sokáig köztünk!
Erzsike 2009 óta konyhai kisegítő feladatokat lát el önkéntesként a Menedékváros Szociális és Népkonyhán.
Jakab Rozália vagyok, 2005. szeptember 17-én kerültem a Menedékvárosba. Iste segítségével itt rendeződött a helyzetem. Konyhai kisegítő szolgálatba álltam be, amit jelenleg is végzek. Nagyon hálás vagyok Istennek ezért a lehetőségért, megszerettem ezt a helyet és feladatkörömet.
Rozika 2006 óta konyhai kisegítő feladatokat lát el önkéntesként a Menedékváros Szociális és Népkonyhán
Horváth László vagyok, 1965-ben születtem. Anya nélkül nevelkedtem fel, nagymamám nevelgetett három éves koromtól. Szüleim nem igazán foglalkoztak velem. Édesapámat a mai napig nem ismerem. Nyolc általánost végeztem, 17 éves koromban kezdtem a Pamutipai Vállalatnál dolgozni betanított munkásként, később a MÁV-hoz kerültem, ahol raktárosként dolgoztam, majd Kaskantyún üzemi konyhán kisegítőként. Jó embereknek köszönhetően kerültem Kiskunmajsára a Menedékvárosba, nagyon jól érzem magam itt. Bízom a Jóistenben és magamban, hogy előre tudjak lépni és új életet kezdhessek. Szívből szeretek itt szolgálni.
László 2010. októbere óta önkéntesként vesz részt a konyhai munkákban.
Patai Rozália vagyok, a kunfehértói nevelőintézetben nevelkedtem. Szüleim elhagytak. Nyolc általános végzettségem van, tíz évig sportoltam, fociztam, 15 éven keresztül kutyákat tenyésztettem. Innen kerültem 2010. júniusában a Menedékvárosba, ahol jelenleg a konyhai feladatokban segédkezem. Szeretek itt szolgálni, egy jó csapatnak lehetek a részese.
Rozika 2010. szeptembere óta önkéntesként szolgál a Menedékváros Szociális és Népkonyhán.
Szalai Istvánné vagyok, 1972-ben születtem. 1998-ban kötöttem házasságot, hét gyermekünk született. Azért jelentkeztem önkéntesként a konyhai szolgálatba, mert örülök, hogy hasznos munkát végezhetek az itteni közösség javára. És ez nekem is jó érzés.
Olga önkéntes konyhai kisegítőként vesz részt a szolgálatban.

