Antal György
1976. 09. 21-én láttam meg a napvilágot Nagybányán ( Erdély ). Isten úgy látta jónak, hogy hívő családban nevelkedjek. Szüleim mindent megtettek annak érdekében, hogy felnőve én is az ő Istenüket kövessem.
1991-ben fogattam el Jézust személyes megváltómul és azóta őt követem. Voltak időszakok mikor az ő követése döcögősebben ment, de hála kegyelmének és szeretetének, mindig lehajolt hozzám és bátorított, hogy ne adjam fel.
Gyermekkori álmom volt, hogy asztalos legyek, ami 1994-ben valóra is vált. 1997-ben lettem önálló vállalkozó. Ezt a vállalkozást időről időre más jó üzletnek tűnő dolgokkal kiegészítve végeztem, amíg nem lettem a Menedék Alapítvány munkatársa.
2005-ben érettségiztem és még ebben az évben felvételt nyertem Győrbe az Apácai Csere János Tanítóképző kar szociálpedagógiai szakára. Mikor elkezdtem fogalmam sem volt, hogy én mit szeretnék ezzel a végzetséggel kezdeni, csak annyiban voltam biztos, hogy Isten indított erre a területre.
2006-ban kerestek meg, hogy lennék-e a Menedék Alapítvány alkalmazottja. Nagyon váratlan volt a megkeresés és rövid időm volt a döntésre. Mivel tudtam, hogy Istenek ezen a területen terve van az életemmel engedelmeskedve neki és feleségemmel leülve egy jelt kértünk, hogy tényleg most jött el a váltás ideje.
2006. szeptember 15-én kezdtem el dolgozni a Menedékvárosban. Kezdetben az akkor folyó felújításban vettem részt, ezt követően mint család gondozó dolgoztam, és jelenleg a családok átmeneti otthonának a vezetőjeként szolgálok.
A mindennapokban sok kihívással találkozom és látom, hogy nem lehet csak munkaként felfogni amit teszünk. Fontos részét képezi életemnek, hogy mint szolgálatot fogjam fel, és ezt nem felejtve szeretnék egy eszköz lenni mindenkor Isten kezében.
Jelenleg feleségemmel és két gyermekemmel Csengődön élünk és a Kiskőrösi Baptista Gyülekezet tagjai vagyunk.


