| |
1985-ben vásároltuk a romos Nádasdy-kastélyt Bodrogon, Somogy megye egy 500 lélekszám alatti kisközségében. Nevelőcsaládok fogadtak be állami gondoskodásban lévő gyermekeket, hogy nevelésüket szerető otthonukban végezzék, kellemes környezetben, egymással közösséget gyakorolva. Egyedülálló munkatársak is segítik az építő-nevelő munkát. A kastély felújítása 1985-től 1991-ig tartott, a családok folyamatosan költöztek be. A kastély lakói közül néhányan már letelepedtek a faluban, így újabb nevelőcsaládok érkezhetnek a szolgálati lakásokba. 1999-ben megalakult országos nevelőszülői hálózatunk is: a Nevelőcsaládok Közössége (NECSAK).
Bölcsesség Kezdete Óvoda, Általános Iskola, Zeneiskola
Oktatási intézményünk keresztyén szellemiségű, világnézetileg elkötelezett, ezen belül azonban felekezetközi; nem kötődik kizárólagosan egyik egyházhoz sem.
A változások után az ország elsőként megnyíló keresztyén óvodája 1989 szeptemberétől itt kezdett el működni, a létszám 25 fő körül alakul. Az általános iskola 1994 szeptemberében nyitotta meg kapuit 1-4. osztályban 16 gyermekkel. Két évvel később az évfolyamok száma az 5-6. osztállyal bővült, illetve ezekben a tanévekben van folyamatban még a 7-8. évfolyam beindítása is. Integráltan foglalkozunk tanulási nehézségekkel küszködő, illetve tanulásban akadályozott gyermekekkel is. Így az iskola jelenleg 8 évfolyamos, létszáma kb.75 fő. 1995-ben kezdte meg hivatalos működését zeneiskolánk. A helybeli és más helységekbol ideutazó zenetanárok 5 tanszakon tanítják a környék gyermekeit. Jelenleg közel 100 zeneiskolásunk van, és egyre növekszik az igény a zeneoktatás iránt.
Hármas oktatási intézményünk kistérségi feladatokat lát el, mivel tanulóinak jelentős része a környező településekről jár hozzánk.
A Védett Otthonban nevelkedő gyermekek énekeiből eddig három gyermekkazettát adtunk ki.
2008 szeptemberétől az oktatási intézmények, októbertől a NECSAK fenntartója a "Jó az Úr" Bodrogi Baptista Gyülekezet. Az intézmények működési elvükben, törekvéseikben továbbra is megegyeznek a Menedék Alapítvány alapelveivel.
A Menedék Alapítvány falugondnoki szolgálatot is működtet kisközségünkben, mellyel a falubeliek szociális és egészségügyi ellátását segítjük, illetve tanulóink szállítását oldjuk meg a környező településekről.
|
Elérhetőség Megközelítés
 7439 Bodrog, Kossuth utca 155.
Telefon/fax: 0682/490-148
Mobil: 0620/999-7298
E-mail: bodrogcentre@freemail.hu
"Jó az Úr!" Bodrogi Baptista Gyülekezet weboldala
Munkatársaink BOK megközelítése
Paróczi Zsolt, tanár, igazgató
Ficsór Anita, tanár, igazgató helyettes
Vörösné Stumpf Erzsébet, óvónő, óvodavezető
Dan Tiborné, zenetanár, zeneiskola igazgató
Agócs Judit, tanár
Albert Edit, óvónő
Dabronaki István, karbantartó
Dan Dániel, tanár
Dan Tibor, pénzügyi munkatárs
Csernák Judit, tanár
Farkas Józsefné, szakács
Fodor Antal, építésvezető
Fodorné Dan Gabriella, általános titkár
Hosszú Ivett, tanár
János Zsuzsanna, iskolatitkár
Jóföldiné Ambrus Ildikó, óvónő
Juhász Gábor, zenetanár
Kósiné Koczkás Magdolna, zenetanár
Lehotay-Kéry Jánosné, zenetanár
Molnár Istvánné, konyhai alkalmazott
Paróczi Anita, tanár
Patona Zsuzsanna, tanár
Rádi Adrienn, tanár
Riba László, karbantartó
Sasvári Attiláné, zenetanár
Selmeczi László, tanár
Selmeczi Ottilia, kommunikációs munkatárs
Sütő Ervinné, tanár
Tóth Gyula, élelmezés vezető
Tóth Gyuláné, szakács
Tömör Józsefné, konyhai alkalmazott
Végh János Józsefné, takarító
|
|
|