Kik vagyunk?
Keresztyén emberként a Bodrogra érkezett Menedék munkatársaknak nagyon fontos volt egy gyülekezet létrehozása, mely a szolgálatnak lelki hátteret, a munkatársaknak közösséget biztosít. 1989-ben megalakult a Bodrogi Baptista Gyülekezet, melynek tagjai különböző keresztyén felekezeti háttérből érkeztek.
Hétközi és vasárnapi alkalmainkat évekig a kastély épületében tartottuk, melyek mindenki felé nyitottak. Az idők során kinőttük ezt a közösségi termet. A gyülekezet és az Alapítvány között létrejött egy megállapodás, mely szerint a Bodrogi Oktatási Központ épületében tulajdonrésze lett a gyülekezetnek is. 2007. december 8-tól az új épületben van a gyülekezeti terem. Így az oktatási központ építése 2006 tavaszától egyben imaházépítés is. Gyakran szervezünk vetítéseket, zenei rendezvényeket. Az oktatási intézmények ünnepélyeit is istentisztelet keretében, gyülekezeti alkalomként tartjuk.
Gyülekezetünk célja, hogy a Biblia tanítása szerint éljen; egyrészt tagjai számára szeretetközösséget alkosson, másrészt környezete felé hirdesse az örömhírt, hogy "jó az Úr".
Kapcsolat:
Gyülekezeti alkalmaink:
Ifjúsági alkalmak:
Házi csoportok minden hónap első szerdáján.
Szolgálattevők:
Vasárnapi Iskola tanítók: Dan Rózsa, Erdeiné Paróczi Mónika, Stadler Katalin (iskolás csoport) Nagyné Révész Lívia, Selmeczi Ottilia, János Zsuzsanna (óvodás csoport)
Missziói tevékenység, linkek:
Gyülekezeti imanaptárunkat kérésre elküldjük. Igényeiket Selmeczi Ottiliánál, a selmeczileso [citrom] gmail [dot] hu címen lehet igényelni.
Istentiszteleteink élő közvetítése az Interneten:
http://www.ustream.tv/channel/bbgy
Szerdán este 18.00-tól, vasárnap 9.30 imaóra, 10.00 istentisztelet.